Osztályblog NLG 12.a(2020/21)

Osztályblog NLG 12.a(2020/21)

Osztályblog aktualizálása

2020. szeptember 21. - Huzián Péter

Kedves Szülők!

Amint bizonyára értesültek róla, az operatív törzs javaslatára a Kormány meghosszabbította a 9-12. évfolyamokon a digitális munkarendet. Tájékoztatom Önöket, hogy iskolánkban a digitális oktatás a novemberben kiadott igazgatói utasításban meghatározottak között folyik tovább. Kérem ezt olvassák el, és a gyermekük részvételének ösztönzésével segítsenek nekünk, hogy az utasításban foglaltakat minél teljesebb formában meg tudjuk valósítani. Szeretném Önöket tájékoztatni arról is, hogy az egyes tantárgyak aktuális előrehaladásáról folyamatosan tájékozódhatnak gyermekük osztályának osztályblogján, amelyet az alábbi linkre kattintva érhetnek el:

Ha bármilyen kérdésük, problémájuk van, forduljanak hozzánk bizalommal!

Jó egészséget kívánok! Üdvözlettel:

Hódmezővásárhely, 2020. január 8.

Árva László

igazgató

 

Kedves Osztály!

Az Iskolavezetés kérésének megfelelően aktualizáltam a blogot, tehát felvezettem az új óráitokat és megváltoztattam a blog nevét. Ettől függetlenül a blog a tavalyi URL címen elérhető (nlg11a.blog.hu). Nagyon fontos ugyanakkor szem előtt tartanotok, hogy a blogot csak abban az esetben használjuk majd, ha az osztályunkat digitális tanrendre kötelezik. Addig a jól megszokott Teams felületén és a Kréta rendszerében kapjátok az aktuális információkat.

Üdvözlettel: Huzián Péter

Kedves Osztály!

Kedves Osztály!

Az online munka megkönnyítése és egységesítése érdekében az iskola felső tagozata és a gimnázium át fog térni a Microsoft Teams rendszerre. Már én is tartottam ott értekezletet Nektek. A kollégák csoportokba fogják rendelni az iskolai, outlookos email címeiteket. Csak azokat a címeket lehet majd használni, amelyeket először kaptatok/ készítettetek, lehet, hogy még évekkel ezelőtt. Akik ezt már nem ismerik, illetve elfelejtették a jelszavukat, írjanak az informatikusnak: Demeter Ferenc :  demeter.ferenc@infolankft.hu. A válaszlevélben kapott emaillel és jelszóval tudsz majd bejelentkezni a rendszerbe. az iskolavezetés ezen kérése minden diák számára kötelező a felső tagozaton és gimnáziumban.

Ha van már jelszód eredeti email címhez, nincs dolgod. Üdv: hp

A tanáraitokkal való kapcsolattartásra használjátok a jobb oldali oldaldobozokat!

süti beállítások módosítása